Fájlok elnevezésének szabályai | Lady User Blog

Mi legyen a fájl neve?

Adok neki egy nevet, ami épp eszembe jut. Sőt, amit a rendszer felkínál! – gondolhatjuk. S azt is, hogy ezzel rendben is lennénk.

A rendszereket azonban legtöbbször idegen nyelvi környezetben fejlesztették. És ami ott megfelel, sőt kényelmi funkció – mármint, hogy a fájl tartalmának legelső pár szavából, a főcímsorból generál automatikusan egy fájlnevet – az magyar nyelvi környezetben inkább bosszúságot okozhat. Az ékezetek miatt.

De ne fussunk ennyire előre!

Miért kell a fájlok elnevezésénél egységes névkonvenciót alkalmazni?

Mert ez teszi lehetővé

Egységes névkonvención azt értjük, hogy egy bizonyos szabályrendszer alapján nevezzük el a fájljainkat. A szabályrendszer kialakításánál azonban nemcsak tartalmi, hanem formai szempontokat is figyelembe kell vegyünk.

Formai követelmények

Igaz, hogy a technika már lehetősé teszi ékezetes karaktereket, szóközöket, nagybetűket tartalmazó fájlnevek megadását, rögzítését is, az ilyen névadást azonban nem javaslom.

Például, ha a képeinket fel szeretnénk tölteni egy tárhelyre, az átvitelnél az ékezetes fájlnevek problémát okozhatnak.

A szóközök használata szintén problémához vezethet, helyette az aláhúzásjel használata biztonságosabb. Pl.: ez_egy_file.doc

Ha Linux-os szerverre kerül egy html oldal az alma.jpg, ALMA.jpg, alma.JPG és ALMA.JPG különböző lehet, és hirtelen nem is értjük, miért nem jelenik meg egy kép, pedig a hivatkozás „elvileg” jó, csak épp hol kis, hol nagybetűkkel írtuk a karaktereket, és ezeket a rendszer megkülönbözteti.

A jól kezelhető fájlnév kisbetűs, ékezet nélküli karaktereket, számokat tartalmaz. Egyéb karakterek (írásjelek, műveleti jelek stb.) közül nem tartalmazza a szóközt és a következő karaktereket:

Tartalmi követelmények

Erre legjobb, ha példát hozok. Vegyük azt az esetet, ha például a saját előállítású/szerkesztésű dokumentumainkat kívánjuk rendszerezni, illetve egységes szerkezetű fájlnevekkel ellátni. Először megtervezzük a könyvtár, illetve mappastruktúrát.

Könyvtárszerkezet kialakítása

Könyvtárszerkezet kialakítása

Az egy-egy almappába/alkönyvtárba kerülő fájloknál célszerű a fájlneveinket részekre bontani.

1. rész – téma/kategória – pl.: bankibizonylat

2. rész – sorszám – minimum három karakteren, balról 0-kkal feltöltve
Folyamatos sorszám, amely az azonos kategórián belüli dokumentumok megkülönböztetésére szolgál.

3. rész – verziószám
Ez a szám mindig növekszik, amikor a dokumentum tartalma megváltozik. Célszerű lehet 4 karakteren rögzíteni, amikor az első karakter a fájl publikáltságát mutatja. 0 = még szerkesztés alatt áll, sohasem lett elküldve, kiküldve, nyilvánossá téve, felhasználva. 1 = publikált állapotú. (Egy fájl publikált állapotú lesz akkor is, ha pl. mentés után csatolmányként elküldtük pl. egy szolgáltatónak.) A 3-4. karakteren a verziószám található. A javítás verziószáma. Ha az érték 00, akkor a fájl a közzététel óta nem lett módosítva. A második karakter egy elválasztó pont.

0.01 A fájl még nem volt publikálva, ez az első mentés róla.
0.04 A fájl még nem volt publikálva, ez a negyedik mentés róla.
1.00 A fájl ebben az állapotában lett első ízben megjelentetve.
1.01 Az első ízben megjelentetett fájlon javítottak egy ízben
3.00 A publikált fájl 3., javított változata.

4. rész – a cég rövid neve kisbetűkkel és egybeírva, amely számára a fájlt publikáltuk. Pl. fotav. Amennyiben a fájlt nem cég vagy konkrét személy részére készítettük, itt állhat: a „sajat” kifejezés.

5. rész – a fájl létrehozójának szignója. Pl. az enyém hg. Ez a két karakter azért fontos, mert így egyértelmű lesz a fájl szerzője.

A részeket egymástól aláhúzásjellel tanácsos elválasztani.

Példák az elnevezésre

bankibizonylat_002_1.00_otp_hg.pdf

megallapodas_001_0.03_valamikft_hg.doc

megallapodas_002_1.01_szomszed_hg.doc

Fegyelem-figyelem

Ahhoz, hogy a fájlokat valóban könnyedén megtaláljuk, illetve rendszerben tudjuk kezelni, szükséges, hogy fegyelmezetten tartsuk magunkat az elnevezésekhez, alkalmazzuk azokat. Ez az apró többletmunka sok órai megtakarítást eredményezhet számunkra, amennyiben kitartóak vagyunk, és nem ad hoc döntünk a fájlnevek tekintetében.

Fontos a véleményed, szólj hozzá! Beszélgessünk!
Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az RSS értesítőre vagy oszd meg a kedvenc social bookmark oldaladon.

Kommentek

Még nincs komment.

Bocsánat, ehhez a bejegyzéshez nem szólhatsz (már) hozzá.